lifecare
lifecare
Üzlet - Marketing
 
Képzési programok
 
Termékleírások
 
Menü
 
Katalógus

ÚJ 2022. második félév

Katalógus 

ÚJ

Boldogsáhnapló

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
BLOGOK
 
Menü
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Zsírsavakról

TANULMÁNY
Minden, amit a zsírsavakról tudni kell – Orvosi kutatásaink – Miért fontos az ismeret? Miért a LifeCare?

Szöuli kutatásaim igazolják, hogy az emberi szervezet a legbonyolultabb a világon.
Akár emberi, akár állati, akár növényi zsírról, olajról beszélünk, valamennyi zsír, vagy olaj zsírsavakból épül fel, vagyis egy zsír részecskéből és egy sav részecskéből.
Vegyi szerkezetük szerint szénláncok, amelyeket szén- és hidrogénatomok alkotnak. A különböző zsírok szénláncai különböző hosszúságúak.
Rövid láncú zsíroknak, például a vajban lévő vajsavnak, négy szénatomja van. A halolajoknak és az agyunkban megtalálható hosszú láncú zsíroknak 20-24 szénatomjuk van. Ezek egyben az agyunk megfelelő működéséhez szükséges „üzemanyagok”, az Eikoza-Pentaén-Sav (EPA) és a Dokoza-Hexaén-Sav (DHEA).
Sajnos ilyen szénatomszámot, valamint EPA-t és DHEA-t a növényi olajok nem tudnak biztosítani nekünk, csak akkor, ha a hasnyálmirigyünk az Alfa-Linolén-Sav tartalmú növényi olajokból, Delta-Deszaturáz enzimekkel átalakítja Eikoza-Pentaén-Savvá és Dokoza-Hexaén-Savvá.
Az európai ember napi szinten kevés zsíros halat fogyaszt, ezért fontos, hogy táplálék-kiegészítőkből vigye szervezetébe a szükséges EPA-t és DHEA-t.
Ahhoz, hogy az emberi agy megkapja a 20-24 szénatomos táplálékait, létkérdés, hogy halolajból nyert Omega-3-6-9 kapszulákkal biztosítsa a tápanyagot, amely nemcsak az agyműködés, hanem a keringés számára is létfontosságú!
Sok vegetáriánus, aki megvonja magától ezt a tápanyagot és abban bízik, hogy ezeket növényi olajokkal is tudja pótolni, csak akkor nem téved, ha a hasnyálmirigye – amelynek egyéb más funkciói miatt feszített üzemmódban kell működnie – át tudja alakítani EPA-vá és DHEA-vá.
Kutatásaim és orvosi munkám alapján az a tapasztalatom, hogy legtöbb vegetáriánus hasnyálmirigye nem termel elegendő mennyiségben átalakító enzimeket és ezért DHEA- és EPA hiányban szenved.
Több vegetáriánus életmódját tanulmányozva megállapítható, hogy úgy voltak jó egészségben, hogy napi szinten hal-olaj kapszulákat fogyasztottak.
A csak vegán ételeket fogyasztók között kevés a kiemelkedő tevékenységet végző tudós és művész, ez pedig elméjük EPA és DHEA hiányával magyarázható.
Az egyik leghíresebb kortárs alkotóművész barátom (Gabriel Tóth) nagy mennyiségben fogyasztja fenti tápanyagokat. Remekműei bizonyítják kutatási eredményeim hitelességét.
Testünknek számos speciális zsírra van szüksége. Ezek a sejtmembránok. Szívünk és érrendszerünk sejtjei is ide tartoznak.
Továbbá agyunk, belső fülünk, szemünk, mellékvesénk és nemi szerveink részei is akkor működnek helyesen, ha nagy mennyiségű EPA és DHEA kerül szervezetünkbe.
Testünk csak akkor tudja létrehozni ezeket, a speciális zsírokat, ha a táplálékkal megkapja a megfelelő nyersanyagokat, amelyeket ezután a máj átalakít. Vagyis azt a két esszenciális zsírsavat, amelyet szervezetünk nem tud előállítani, a Linol-Savat és az Alfa-Linolén-Savat. Mindkettő hosszú láncú, azaz 18 szénatomos. Ezt a két zsírt étrendünknek tartalmaznia kell, mivel szervezetünk az összes többi szükséges zsírfajtává át tudja alakítani őket, ha hasnyálmirigyünk elegendő és megfelelő enzimeket termel.
Az európai ember hasnyálmirigye képtelen helyesen működni, mert minden digitalizálódott, vagyis korunk nagyfokú elektromágneses és digitális sugárzásai, elektroszmogjai (mikrohullámú sütő, mobiltelefon, wifi, laptop, I-pad, és a többi elektromos háztartási eszköz) nagyban gátolják, hogy e szerv helyesen működjön.
Az esszenciális zsírokból az átlagos étrendben kevés szerepel.
A közönséges étkezési olajok közül a legveszélyesebb a kókuszolaj és kókuszzsír, a maga 88 %-os telített zsírtartalmával.
A második legveszélyesebb olaj a pálmaolaj és pálmazsír, amely 64 %-ban telített zsírokat tartalmaz.
A harmadik helyen van a gyapotmagolaj, amelyik 24 %-ban tartalmaz, az emberi szervezetre rendkívül káros telített zsírsavakat, de ezen felül még toxinokat is tartalmaz.
A negyedik legkárosabb olaj a földimogyoró olaja, amely rákkeltő aflatoxinokat is tartalmaz a 15 %-os telített zsírsav tartalma mellett.
A növényi olajok és zsírok 85 Celsius-fokon rákkeltőek. Azért van ennyi daganatos beteg, mert az embereket rávették a növényi olajokban és zsírokban, valamint a még veszélyesebb margarinokban való sütésre-főzésre…
A „reform” pékárukat és cukrászsüteményeket is ilyen olajokkal, zsírokkal készítik és ez nagyon veszélyes.
Az olajokban való sütés hőmérséklete általában 180 Celsius fok körüli és a napraforgó olajában már 80 Celsius-fokos hőmérséklet felett rákkeltő, karcinogén anyagok keletkeznek.
Kutatásaink bizonyítják a margarinról, hogy az egerek sem eszik meg, de még az éhes csótány is elkerüli a margarint.
Sütni-főzni, csak a magas hő-tűrő képességű állati zsírokkal és a vajjal szabad.
Az olajok csak akkor jók, ha hidegen sajtoltak és nincsenek feldolgozva és a fogyasztásuk csakis hidegen ajánlott.
Ha nem maradnak hidegen sajtolt állapotban az olajok, akkor nemcsak a telített, hanem a többszörösen telítetlen zsírok és olajok az egekig emelik a koleszterinszintet!
Ezért magas sok vegetáriánusnak is a koleszterin- és vérzsír szintje, holott nem fogyasztanak állati zsiradékokat.
Miért veszélyesek a telített zsírok? Azért mert szénatomjaik „jól vannak lakatva” hidrogén-atomokkal. Nincsenek üres hidrogénhelyeik, amelyek révén szervezetünk más molekuláinak hidrogénjeihez kapcsolódhatnának. Testünk ez miatt csak energiaforrásul használhatja őket. A telítetlen zsírokon vannak üres helyek, amelyekről a hidrogén-atomok hiányoznak.
Azt is elhitetnék velünk, hogy a telített zsírok főleg, amelyek a húsfélékből származnak, fokozzák a koleszterinszintet, a növényi olajok viszont telítetlenek és a koleszterinszintet alacsonyan tartják. Ez óriási hazugság és megtévesztés! Ha pedig tudják, hogy nem így van, akkor kész átverés! Ezzel pedig létrehozták a bio-terrorizmust és tudatosan termelik a betegeket.
Igaz, hogy a hús, a sajt, a tojás és a tej- és tejtermékek bővelkednek telített zsírokban. Csakhogy ugyanez a helyzet a pálmaolaj és pálmazsír, valamint a kókuszolaj és kókuszzsír esetében is! A 80-as évek közepén szöuli tudóscsoportunk követelte, hogy ezeket a növényi olajokat és növényi zsírokat ne használják fel humán élelmiszerekben, és ne használják sütésre, főzésre. De nem sok sikere volt a petíciónknak. Kezdetben némi sikert könyveltünk el, mint kutatóorvosok. Elértük, hogy legalább Dél-Koreában helyesen állati zsírral és vajjal főzzenek, és sok-sok halat egyenek. De a világ többi részén szép lassan ismét nagy reklámot kapott a rákkeltő, sütésre-főzésre ajánlott növényi olajok- és zsírok alkalmazása.
Ezek emelik a káros koleszterin szintjét és a kis sűrűségű lipo-proteinek (LDL, VLDL) vérben lévő szintjeit, és ártalmasok az egészségünkre.
Napjainkban megjelentek olyan reformélelmiszerek, amelyek pálma- és kókuszsírokat tartalmaznak, amelyek szintén füstölve is vannak (búzakolbász, köles csemege, és egyebek), és ezek ártanak az emberi szervezetnek. Sajnos, a reform-pékárukat, süteményeket is ezekkel a trópusi olajokkal, zsírokkal készítik.
Ha megnézzük, hogy a szervezet számára jó cisz-kötésű zsiradékokból, hogyan lesznek szervezetet mérgező transz zsírok, akkor megértjük, hogy miért csak a hidegen sajtolt olajok és a hal-olajok a jók emberi fogyasztásra.
Szinte valamennyi természetes zsír az úgynevezett cisz-konfigurációban fordul elő, azaz a szénatomokon lévő hidrogénatomok a molekuláknak ugyanazon az oldalán találhatók.
A hidrogénatomok rendelkeznek némi elektromos töltéssel, ezért taszítják egymást, és átfedő lópatkók formájában meggörbítik a szénláncot. Ezek a görbületek adják a molekula alakját, azaz, a „kulcsot”, s ez illik a szervezetünk „precíziós zárjaiba”, amelyek lehetővé teszik, hogy a zsírok kifejtsék speciális biológiai tevékenységüket.
Ezt a lényegi jelentőségű cisz-konfigurációt teszik tönkre a modern feldolgozó eljárások, a hevítés, a hidrogénezés, a fehérítés, a szagtalanítás. Ezekkel az eljárásokkal az egészséges cisz-kötésű konfigurációt változtatják át egészségtelen transz-kötésű konfigurációra.
A hidrogénatomokat vegyi úton úgy forgatják el, hogy a zsírsavmolekula szemben fekvő oldalain helyezkedjenek el. Ekkor a molekula kiegyenesedik, és oda lesz az a kulcs alakja, amely sejtjeinkhez kapcsolja, hogy betölthesse a zsírok biológiai funkcióit.
Testünk rendkívül alkalmazkodó. Még akkor is kénytelen megpróbálni, hogy a valódi zsírok funkcióit végeztesse a transz-zsírokkal, ha a transz-zsír nem is illik bele a zárba.
Ha azonban a transz-zsírok például a sejtmembránba kerülnek, azt áteresztővé teszik, miáltal a sejt anyagcseréje felbomlik és lehetővé válik a mérgező anyagok behatolása a sejt belsejébe, ez pedig főleg daganatos betegségekhez vezethet.
Ma már a kutatásaink révén tudjuk, hogy a sejtmembránokba épült transz-zsírok rendellenes sejtműködést okoznak, amely a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések előidézésében főszerepet játszanak. Ezt a statisztikák is igazolják.
Ahogy nő az ilyen transz kötésű zsírsavak élelmiszerként való felhasználása, ugyanolyan arányban növekszenek az említett betegségek is.
Az egészségügy nem vesz tudomást erről a tényről, mert az olajfeldolgozó ipar nyomást gyakorol rá, s hamis kutatási eredményeket publikálnak a médiákban, sőt az oktatásban is!
Az újabb állatkísérletek során már 4,4 %-nyi transz-zsír aránynál is feltűnő sejtrendellenességet tapasztaltak.
Magyarországon a margarinok transz-zsírsav tartalma 40-60 % között van!
A főző-sütő olajok is 20 % körüli transz-zsírokat tartalmaznak.
Több cég piacra dobott 1 % transz-zsírsav tartalmú margarinokat, de ez a margarin is olyan, mintha valakinek 1 %-os ólom-, vagy higanytartalmú ételt kellene megennie.
Angol kutatások is megerősítik, hogy a transz-zsírok közvetlen okozói a betegségeknek.
Fiatal egészséges férfiak étrendjében mindössze három héten át szerepeltettek az átlagnál valamivel nagyobb mennyiségben transz-zsírsavakat tartalmazó ételeket és máris megemelkedett a vérükben a koleszterinszint, s ezen belül az úgynevezett rossz koleszterin, az LDL, és VLDL növekedése ugyanolyan magas volt, mint azoknál, akik ugyanezt pálma- és kókusz zsiradékokat tartalmazó, telített zsírokban gazdag étrenddel érték el.
A jelenleg érvényben lévő élelmiszer- törvények és rendeletek nem vesznek tudomást a transz-zsírok betegségokozó hatásairól, hanem egyenesen elősegítik a betegségek kialakulását.
Az EU-ban van már némi változtatási szándék, de még az EU-s normák is betegségokozó hatásúak.
Hogyan lehet felismerni a transz-zsírokat? Hát úgy, hogy ha minél szilárdabb az olaj, annál több benne a transz-zsír.
Sajnos, nem tüntetik fel az olajok, margarinok címkéin, hogy az adott termék hány % transz-zsírsavat tartalmaz. Még a finomított olajok is 6 % körüli transz-zsírsavat tartalmaznak!
Egyedül a hidegen sajtolt olajok és a vaj transz-zsírsav mentesek!
Az iparilag előállított élelmiszerekben is ráismerhetünk a transz-zsírokra, ha az összetevőiket lajstromozó címkén olyasféle szavak után keresgélünk, mint „hidrogénezett”, vagy „részben hidrogénezett”. Ezeket a kifejezéseket megtalálhatjuk számos kenyérféleségen, pékárun, kekszeken, édességeken, tésztaféléken, csokoládékon, gyorsfagyasztott félkész- és készételeken, a feldolgozott húsféléken, és nagyon sok „reform”élelmiszeren is.
Aki egészségesen szeretne élni és táplálkozni, az ne fogyasszon ilyen ételeket!
Amikor a hatóságnak (amelynek az volna a feladata, hogy védje élelmiszereinket), feltették a kérdést, hogy „Miért nem tüntetik fel a felhasználók és fogyasztók számára, hogy az adott termékben mennyi a transz-zsírsav tartalom?” – az volt a válasz, hogy „Belefáradtunk a rendeletgyártásba.”
Ha egy adott sejtnél, vagy szervnél eldugul a hajszálér, vagy a hajszálerek, akkor az adott sejt, vagy adott szerv nem kap megfelelő mennyiségű vért, a vérrel együtt táplálékot, oxigént, de nincs elszállítva sejtanyagcsere során termelődött salakanyag, vagy sejtanyagcsere végtermék sem.
Ezért fontos, hogy ha egészségesen szeretnénk élni, akkor csakis állati zsírral és vajjal süssünk-főzzünk és fogyasszunk táplálék-kiegészítő halolaj kapszulát.
Számunka táplálék az üzemanyag, csakis akkor működünk jól, ha megfelelő üzemanyagot „tankolunk”. Az autó is csak a megfelelő minőségű üzemanyaggal működik hibátlanul!
Ma már az egyre fokozódó környezetterhelés miatt nincs immuntartaléka a szervezetünknek. Immuntartalékot úgy tudunk képezni, ha odafigyelünk a táplálkozásunkra, és lehetőleg nem fogyasztunk olyan ételeket, amelyek túlzottan gyengítik, és fokozottan igénybe veszik immunrendszerünket.
Csakis BIO minőségű, természetes ételeket, természetes alapanyagokat, természetes zsírsavakat tartalmazó élelmiszereket szabad fogyasztanunk, helyes étkezési sorrendben és helyes ételtársítással, úgy, hogy ételeink több, mint 50 %-a nyers, azaz enzim-gazdag étel legyen.
Még egy fontos tényező van, amelyet a zsírokkal kapcsolatban mindenkinek ismernie kell. Ez pedig az omega-3, omega-6 és az omega-9 zsírok aránya és fontossága. Az omega-3 és omega-6 zsírsavak a többszörösen telítetlen zsírok, az omega-9 pedig az egyszeresen telítetlen zsírsav.
Az olajok, zsírok linolsav tartalma a kiinduló pontja az omega-6 zsírsornak. Mint a biokémiában minden zsírnak, ennek is van leíró száma –cisz18:2 omega-6. Bonyolultnak tűnik, valójában azonban rendkívül egyszerű. A szám mindössze a dudorok és lyukak leírására szolgál, olyanokéra, amilyenek az autónk kulcsán láthatók. Először is cisz-formájúak. A biokémikusok tudják, hogy az emberi szervezetben csak cisz-konfiguráció, azaz cisz-forma működik. Az első szám a 18, azoknak a szénatomoknak a számát jelenti, amelyekből a lánc felépül. A második szám, itt a 2, a lánc lyukainak mennyiségét adja meg, azaz a hidrogénatomok üres helyeit. Ezek a lyukak annak a „kulcsnak” a részei, amely illik a szervezetünkben lévő, szakosodott zsírok funkcióinak „zárjaiba”. A harmadik szám ezúttal a 6, a láncon lévő azon szénatomok számára utal, amelyeknél az első üres hely előfordul. Ez a pozíció a kulcs második része.
Az olajok, zsírok alfa-linolénsav tartalma a kiinduló pontja az omega-3 zsírsornak. Ennek a cisz-száma 18:3, omega-3, tehát ezzel kezdődik az omega-3 zsírsor. Ez a legfontosabb zsírsav szervezetünk számára és ebből nagyon keveset juttatunk be a magyaros táplálkozással, de a „modern” táplálkozással sem jut be több!
Szervezetünk az alfa linolénsavat először EPA-vá (eikozapentaénsav), majd DHA-vá (dokozahexaénsav) alakítja. A DHA létfontosságú az egészségünkhöz, hiszen agyunkat nagyrészt ez az anyag alkotja. A DHA-hiány elkerülhetetlenül agyelfajulásokat okoz, s a kutatók szerint szerepet játszik az Alzheimer-kór elterjedésében, a magas öngyilkossági statisztikához is hozzájárul, valamint a depressziósok nagy számát tovább gyarapítja.
Mennyire egyszerű lenne megelőzni, vagy meggyógyítani ezeket a népbetegségeket!
Az olajok közül a lenolaj, a kenderolaj, a tökmagolaj, a dióbél olaj és a bio szójaolaj tartalmaz elegendő mennyiségűt. A pálma-, a kókusz-, a napraforgó-, az oliva-, a kukorica, a szezámmag étkezési olajok, valamint a margarinok nem tartalmaznak omega-3 zsírsavat! Az állati zsiradékok közül is csak a bizonyos hal-olajok (busa, lazac, makréla, szardínia, tőkehal) tartalmazzák.
Az omega-3 zsírsavak a szervezetünkben létfontosságú vegyi hírvivő anyagok, a prosztaglandinok előállításában is. A vizsgálatok igazolták, hogy a prosztaglandinok képesek arra, hogy halomra pusztítsák a tüdő-, az emlő-, a prosztata- és egyéb ráksejteket.
Neves rákkutató intézetek (Journal of the National Cancer Institute) leírják, hogy az omega-3 zsíroknak a rákgyógyászatban „potenciális klinikai hasznuk” van, míg a hőkezelt telített zsírsavak „potenciális előidézői” a különböző daganatoknak.
Hát így állunk a pálma és kókusz zsírokkal és azok telített zsírsavjaival!
Egyedül a kendermag olaj tartalmazza helyes arányban az omega-6, omega-3 és omega-9 zsírokat. A helyes arány: 6 % omega-6, 52% omega-3, 34 % omega-9 zsírsav, és mindössze 8 % a telített zsírsav.
Azt is tudni kell a telített zsírsavakról, hogy ha hidegen sajtolt változatban maradnak, akkor hasznosak, mert cisz-kötésben vannak. Amint hő- vagy más vegyi eljárás éri, ezeket a zsírsavakat, akkor transz-zsírokká válnak.
Az omega-9 zsírsavakból legtöbbet az extraszűz- és szűz oliva olajok tartalmazzák (72%) a legtöbbet. Ezeknek a szív és érrendszeri betegségek megelőzésében és gyógyításában van szerepük.
Nem hinni kell, hanem alkalmazni helyesen a tápanyagpótlást a beteg szervezetben! Ez a gyakorló orvosi sikereim titka.
Bizonyítékok igazolják, hogy egészségesebbek a zsírral és vajjal sütő-főző emberek.
Mi a megoldás? A LifeCare általi tápanyagpótlás.
Milyen készítményeket ajánlok?
Life Impulse® Omega 3 Fish Oil - Termék kód: 747 – A Life Impulse® Omega 3 Fish Oil étrend-kiegészítő az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA) esszenciális zsírsavak természetes forrása. Az esszenciális EPA és DHA zsírsavak hozzájárulnak a normális szívműködéséhez, és csökkenthetik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. A DHA serkenti a normális agyi funkciókat. Az Omega 3 szabályozza a vérnyomást és a szívműködést. Emellett az agy és a szív szerkezetének fejlődésében is fontos szerepe van. A legfontosabb Omega 3 zsírsavak: eikozapentaénsav (EPA), dokozahexaénsav (DHA) a legfontosabb biokémiai folyamatokban játszanak szerepet. Az EPA zsírsav a szívbetegségek megelőzésében hatékony, hiszen csökkenti a triglicerid szintet. A DHA zsírsav pedig az agyműködés az idegrendszer folyamataiban játszik fontos szerepet.
Life Impulse® Shark Liver Oil - az immunrendszer igaz barátja - Termék kód:7550 – A cápamáj-olaj alkoxigliceridben gazdag, amely elősegíti a fehérvérsejtek termelődését. Ez a szervezet optimálisan működő önvédelmi rendszerének az alapja. Kedvező hatással van az allergiás náthára, asztmára, cukorbetegségre, megfázásra és influenzára. Valamint olyan betegségekre, amelyek a legyengült immunrendszer miatt jönnek létre. Hatékony a fáradékonysággal szemben, általánosan erősíti a szervezetet. A Life Impulse® Shark Liver Oil-ban található BIO cápamáj-olaj segíti az allergiás tünetek enyhítését, és stimulálja az immunrendszert. A BIO cápamáj-olaj különféle agresszív terápia után (kemoterápia, sugárterápia) segíti a szervezet regenerálódását, és az idegrendszer helyreállítását.
Miért a LifeCare? A fentiek bizonyítják, miért ajánlom bátran betegeinknek is és egészséges ismerőseimnek is, sőt, mindenkinek a LifeCare 100 %-ban BIO készítményeit.
Éljünk egészségesen! A LifeCare segít a BIO életmód helyes gyakorlásában…

Aki szeretne egészségesen élni, KERESSE bátran és bizalommal a BIO életmódot már gyakorló MUNKATÁRSAIMAT, akik  alá be lehet regisztrálni vagy engem tapasztalataimmal  örömmel segítek!

Itt találod a munkatársak nevét, lakhelyét és regisztrációs gombját.

//lifecare.gportal.hu/gindex.php?pg=37181702


Földünk lakosai! FIGYELEM - KÖZHASZNÚ TÁJÉKOZTATÁS

Forrás:

Ph.D. Sándor Peresztegi

diagnoszta, reflexológus,

EU Apostille Jogkörű Független Orvosi Tanácsadó

a Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biogyógyászat főigazgatója

 

 

 

 

 

Csoportak alá itt tudsz regisztrálni.

Regisztráció LifeCare csoportagokhoz - Európai unió területéről bárki regisztrálhat, aki elmúlt 18 éves.

 
Óra
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2010-02-01
 
Weboldalaim
 
Webáruházaim
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon